Bejegyzések

Megkezdődött a balatoni hajós szezon

A 2019. július 6-án kezdődő, 58 napos személyhajózási főszezonban 15 útvonalon, 21 kikötőből több mint 4.000 alkalommal indulnak a BAHART települési menetrendi járatai. A főidényben a legkedveltebb útvonalakon, így Siófok-Balatonfüred-Tihany, illetve Fonyód-Badacsony között naponta összesen 14-14 járat közlekedik majd. Ráadásul a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon napi 12 alkalommal gyorshajó, Fonyód-Badacsony között pedig napi 16 alkalommal vízitaxi is igénybe vehető.

A BAHART – az utazók igényeihez igazítva – több kikötőben tovább optimalizálta a hajóindulási időpontokat a főidényben, így pl. a Fonyód – Badacsony közötti járatoknál ütemes, jól megjegyezhető indulási időpontokat vezetett be. Idén már délelőtt és délután is el lehet jutni Badacsonyból Keszthelyre, illetve Balatonmáriafürdőről közvetlenül és átszállással is elérhető Badacsony. Balatonmáriafürdő és Balatongyörök között a BAHART növelte a napi járatok számát, míg Balatonszemes és Balatonakali között 2 új átkelő járatokat indít pénteki napokon.

A Balaton-parti településeket összekötő menetrendi hajózás biztosításával a Balatoni Hajózási Zrt. célja, hogy a tónál nyaralók az aktív pihenésük alatt a hajókat válasszák, hajóval fedezzék fel a régió kincseit. A települések, mint célállomások látnivalóira és programlehetőségeire a BAHART valamennyi kommunikációs eszközével próbálja felhívni a figyelmet. Többek között a hajózási Társaság napi szinten aktualizált honlapján (www.bahart.hu) található hajózási lehetőség kereső extra funkciójával, mely a célállomás kiválasztásával automatikusan kiadja a település látnivalóit és programjait. Ugyanezt a célt szolgálja, a menetrendi hajó és komp menetjegyekkel együtt átadott kuponfüzet is, mely a Balaton-parti településeken működő partnerek ajánlatait tartalmazza. A kuponok felhasználásával az utasok számos szolgáltatást tudnak kedvezményesen igénybe venni a Balaton körül.

További családbarát szolgáltatásként 5 menetrendi nagyhajón gyereksarok is várja a kicsiket az idei évben.

2019-es főbb vitorlásversenyek a Balatonon

Magyar Vitorlás Szövetség versenynaptára már tartalmazza a nagyobb versenyek időpontjait:

Balatoni Évadnyitó: 2019. május 11. szombat (Balatonfüred)
Pünkösdi Regatta: 2019 június 8-10. – Balatonföldvár Keszthely
22. Fehér Szalag: 2019. július 13. szombat (Balatonfüred)
51. Kékszalag: 2019. július 18-20. csütörtök-szombat (Balatonfüred)
Nagyhajós Országos Bajnokság: 2019. augusztus 22-25. csütörtök-vasárnap (Balatonfüred)
Félsziget-kerülő Széchenyi István Emlékverseny: 2019. szeptember 14. szombat (Balatonfüred)
Szüreti Regatta: 2019. szeptember 21-22. Alsóörs-Badacsony-Alsóörs