

- Nyitvatartás:
- Cim:
Balatonakali
- Kikötővetető neve:
- Telefon:
- Email
- Weboldal:
- Kikötőhelyek száma:
n.a.
- Vendéghelyek száma:
n.a.
- Kikötőbejárat koordinátája:
46° 52.65′ N, 17° 44.55′ E
Településünkön régóta folyik szervezett horgászat, amelyet először a Budapesti Vasutas Horgász Egyesület szervezett. A Balatonakali és Vidéke Sporthorgász Egyesület 1989-ben alakult meg és azóta szerepel önálló egyesületként.
Tagságunk létszáma 2006. évben 353 felnőtt és 15 ifjúsági horgász volt.
Egyesületünk legfőbb feladatának tekinti tagjaink érdekképviseletét, és a tagság minden szükséges dokumentummal való ellátását.
Egyesületünk gazdasági helyzete stabil, pénzeszközeinket elsősorban a tagsági díjak biztosítják, de Önkormányzatunk is támogatást nyújt.
Rendszeresen rendezünk horgászversenyeket, ezek jól szolgálják településünk megismertetését, a balatoni turizmus fejlesztését.
Egy helyiségből álló irodával és engedélyezett csónakkikötővel rendelkezünk, ahol sajátjaink mellett vendéghorgászaink részére is csónakot biztosítunk.
Munkánk során jó kapcsolatot tartunk a helyi önkormányzattal és a halászati -, hajózási-, vízügyi szervekkel. A területi szövetségnek, a Bakony-Balaton Horgász Szövetségnek egyesületünk megalakulásától tagja vagyunk és más egyesületekkel is jó kapcsolat kialakítására törekszünk.
Örömmel nyugtázzuk hogy egyesületünkben megalakulása óta nem történt komoly fegyelmi vétség. Közös célkitűzésünk, hogy a Balaton váljon a horgászok paradicsomává és a belföldi és külföldi turisták minél nagyobb számban keressék fel és szeressék meg a „Magyar Tengert”.
Kiemelt feladatunknak tekintjük az utánpótlás nevelését a gyermek és ifjúsági horgászok számának növelését.
A horgászat egészséges időtöltést és jó kikapcsolódást jelent a vízparton, de az is fontos, hogy a horogra hal is akadjon.
Forrás: http://www.bbhsz.hu/component/content/article.html?id=235:balatonakali-vid-he
Ajánlott vendéglátóhelyek
Ha javasolnál további vendéglátohelyet a kikötő közelében, írj e-mailt és kitesszük. Köszönöm.
Kikötő Étterem
Hokuli Vendéglő, Kultirét u. 16.
Barátcsuha Borház, Pacsirta u. 2.


Kapcsolat
Merényi Tamás
utazásspecialista
web: www.utazasspecialista.hu
e-mail: tamas.merenyi@balatonikikotok.hu
Youtube
Copyright
Copyright
Minden jog fenntartva. Tilos az oldal képeinek bárminemű felhasználása a szerzők engedélye nélkül. Továbbá tilos az oldalon található szövegek felhasználása. A szerzők nem járulnak hozzá, hogy a kikötőleírásokat vagy az oldalon egyéb szövegeket bármely nyomtatott vagy elektronikus formában közzétegyék.